A hangszerekről

Furulya: a Kárpát-medencében honos 6 lukú pásztorfurulya egyik fajtája. A népi furulyák általános jellemzője, hogy a szélhasító nyílás a lukakkal átellenes oldalon helyezkedik el. Ezáltal a furulyásnak lehetősége nyílik alsó ajkával a szélhasító nyílás egy részét is befedni. Ezt dünnyögéssel kísérve a furulyának erőteljesebb, ércesebb hangja lesz. A blockflötével ellentétben nem lehet minden félhangot tisztán kijátszani rajta. Egy furulyán kényelmesen három fogásrend szerint lehet játszani, fogásrendenként más skálával.

Kaval: 5 lukú, hosszúfurulya, speciális hangsorral. A balkáni kavaltól eltérően a zenésznek nem kell peremre fújnia, mert a furulyához hasonló szélhasító nyílással készül.

Tilinkó: játszóluk nélküli hosszúfurulya, melyből a fúváserősségének változtatásával, illetve az alsó nyílás befedésével felhangokat lehet előcsalni.

Hegedű: a szerte a világon elterjedt, klasszikus építésű hegedűket használják. A népi hegedülés érdekessége, hogy a hangokat lefogó kéz egyben tartja is a hangszert, ellentétben a klasszikus hegedülés módszerével. Így a vonós kéz intenzív emelgetése helyett a hangszert lehet forgatni a húrváltásokhoz, ami kevésbé tette fárasztóvá az adott esetben (pl. lakodalom) több napig tartó muzsikálást.

Kobza: A moldvai mellett a román és kárpátaljai zenében fennmaradt lanttestű, pengetős kísérő- és szólóhangszer. Eredetéről viták folynak, valószínűleg közeli rokona az arab ud-nak, mások a távol-keleti eredet mellett érvelnek. A történeti forrásokban számos hangszerféleséget említenek koboz címszó alatt. A manapság elterjedt koboz - általában hét darab - kifejezetten széles bordából épített testéhez rövid nyak csatlakozik, a kulcsszekrény hátratört. A rezonánson a hanglukak általában többszörös, áttört szerkezetűek. A harmadik bárd dala valószínűleg nem ilyen felépítésű kobzán vallt magára, mikor ez ige hallatott. A legtöbb koboz a szászrégeni hangszergyárból származik, de néha magyar mesterek is készítenek, illetve alakítanak át hangszereket. Gyakran illetik a kobza névvel, egyes források ezt kizárólag az ukrán/orosz változatra alkalmazzák. Általában négy pár húrral húrozzák fel, a párokon belül lehetséges az oktávhangolás. A húrpárok között kvint-kvart-kvart hangközök vannak. Tánckíséretekben jellemző az erőteljes átpengetés, de gyakran alkalmaznak cimbalmot imitáló játékmódot is. Utóbbi utal a hagyományosnak tekintett zenekari szerepére, ahol a koboz a hegedűvel alkotott egy párt. A régi népies kobozjátékról sokkal kevesebb forrás maradt fent, mint a furulyáéról, ennek megfelelően a szigorúan vett autentikus hangzás elérése megkérdőjelezhető. Van, aki a kevés archaikus forrásból próbál következtetéseket levonni, mások a román zenében alkalmazott játékmódból indulnak ki. (Kobzosunk szerint a koboz játékmódja újraszületőben van, jelenleg is formálódik, ahogy azt az élő népzenétől az ember elvárná.)

Dob: kétfenekű, mindkét oldaláról ütött dob. A fából készült keretre valódi bőrt feszítenek fel. Cintányérral vagy kolomppal szokták kiegészíteni.

Doromb: A keleti eredetű hangszer egyszerre ad ritmust és dallamot. Korábban nádból, ma fémből készül: a szárakban (villa) végződő keretről ered a laprugóként működő nyelv. A villa szárai között mozgó rezgőnyelv levegősűrűsödéseket és ritkulásokat okoz, mely hangot a szájüreg erősíti fel. A játékos nyelvével szabályozza a hangmagasságot. A fog-, illetve ajakdorombok közül Moldvában jellemzően a fogdorombot használják.

Egy amatőr küzdelmes kobzaépítése képekben: galéria.